E. a parkban ült. Rágyújtott a harmadik cigire. Jólesően szívta le a füstöt: senki nem szólt rá, senki előtt nem kellett szégyellnie magát. Senki nem néz rá szemrehányóan. A kutyásokat nézte. Szánalmasak, ahogy gügyögve cuppognak a vakogó, reszkető, csipás jószágoknak.
"A kutya 50 cm alatt nem kutya. Hanem patkány. A saját árnyékától is fél. A lehulló falevelet is megugatja. Télen kabát kell rá, Az emberek nem normálisak" - állapította meg, és rágyújtott a negyedik cigire.
Az anyja kutyájára gondolt. A kutya fontos. A kutyának enni kell, a kutyának kakálni kell, a kutyát fésülni kell. A kutyát nem lehet egyedül hagyni.
A kutya fontos. A gyerekei nem fontosak. Az unokái nem fontosak. Pedig a telefon ingyen van. A vonatjegy majdnem ingyen van.
De az anyja nem telefonál, nem jön. Már rég nem beszéltek. Hónapok óta.
- Nem hiányzom neki - állapította meg E. keserűen. - Ahogy a nővéremnek sem. 3-4 éve azt mondta "most egy kicsit ne beszéljünk, jó?" Szokás szerint valami szaron sértődött meg. E. először azt gondolta, majd túl lesz rajta. Hónapokig próbálta kiengesztelni, de makacs hallgatásba ütközött. Végül feladta.
"Iskolába kéne járnod" - ez volt a bűnös mondat. Utólag tudta meg, a nővére ezt úgy értette, hogy butának tartja. Mindenki mindent úgy ért, ahogy a belső szorongásai értetik vele, ezt már megtanulta. A nővérének nincs iskolája. Az öccsének se. Az anyja állandó sirámai ekörül forognak: "Mi lesz vele, ha én meghalok? Nem talál állást, nem hajlandó tanulni!" Az öccse 40 éves. A nővére 47.
E. próbált segíteni. Szelíden, erőszakkal, csellel, pénzzel. Aztán rájött, hogy aki nem akarja, azt kár taszigálni. Megveti a lábát, mint az öszvér. A szelíd erőszak nem működött. Csak a konfliktusok szaporodtak.
E. hátralépett. Nem keresi őket. Néha még álmodik velük. De már nem tudja elképzelni, milyen volt, amikor... együtt... család...
Persze: ő a hibás. Aki erőszakos, aki tapintatlan. Aki lehet, hogy jót akart, de nem jól. Aki folyton veszekszik. "E. az összeférhetetlen."
E. elgondolkodva nézett szét a parkban. "Mit csinálhatnak most? Eszükbe jutok néha?"
A kutyák iránt megint csak haragot érzett. Mert a kutyák fontosak...